Rólunk

Olyan ételek, sütemények kerülnek ki oldalamra, amiket elkészítettem és beváltak finomak. Van köztük, amiket az anyukámtól, nagyitól, déditől örököltem. Azért az oldal, hogy az általam elkészített recepteket több fázisfotóval illusztráljam, hogy a kezdőknek is segítsenek. 

Ide már nem írom le újra, ami eddig nem volt publikus rólunk, túlfájó, hogy többször írjak róla. Akit érdekel mi az amit nem teregettem ki a nyilvánosság elé, az
 
 

 

Oldal története

2013.08.24 13:59
Az oldalam majd a blogom indulása, honnan indultam, mi ösztönzött….   2012 Szeptemberben indult egy játék a (Jól Kifőztem oldalon), ahol háziasszonyokat kerestek, recepteket kellett feltölteni, és itt 2 hónapig is sikerült háziasszonynak lennem, a Knorr séfjei kiválasztottak. Aminek az lett a végeredménye, hogy még több elkészített receptem lett, ugyanis havi 20-at mindenképpen fel kellett tölteni, így szép lassan elővettem a gyűjtögetett receptjeimet és sütöttem-főztem, több fotóval illusztrálva az elejétől a végéig az ételeket.   Ezen történések hatására elindítottam egy külön oldalt a facebookon, ahol már nem csak az ismerősök követhették nyomon az egyre sűrűsödő receptek folyamát. Soha nem gondoltam volna azt, hogy valaha az 500 like-ot elérné az oldalam. Egész pontosan 2012. 10. 24.-én indítottam el, és mára 10.000 fölött van a rajongók száma az  oldalon. Ami számomra hihetetlen. Nagyon sok visszajelzést kapok, hogy amit csinálok jó, hogy az elejétől a...

Kedvenceink:

 
Logó
Tematikus linkgyűjtemény és linkkatalógus

 

 Legjobb receptes blogok

 

 

 


 

 

 

Szerzői Jogvédelem

Ezen az oldalon közzétett saját készítésű fényképek nyilvános felhasználása tilos. Ezen fényképek kizárólagos felhasználási joga és az oldalon közzétett szöveges tartalom az én tulajdonom, újraközlésük szigorúan tilos, vagy az oldalamra mutató linkkel lehetséges. A másoktól hozott receptek a linkben elérhető oldalak tulajdonát képezik.