Blog

2014.11.15 12:35

Krumplis tészta

Ezt szerintem sokan így készítjük, illetve sokan sokféleképpen. Régen megfőztem külön az apróra vágott burgonyát, és úgy tettem a hagymához, de aztán váltottam arra, amit most írok le. Igazából szerintem így is és úgy is nagyon finom. Olcsó és hamar készen van. Lehet, mások kevesebb krumplival készítik, én inkább többel, de nálunk azt szeretik, ha sok krumplival készül.

Hozzávalók:

50 dkg nagykocka tészta, 1 kg burgonya, 3-4 evőkanál olaj, 1 nagy fej vöröshagyma (vagy 2 közepes fej), só, őrölt feketebors, pirospaprika

Elkészítés:

A vöröshagymát apróra vágjuk, a burgonyákat meghámozzuk, és pici kockákra vágjuk. Minél kisebbekre vágjuk, annál hamarabb megpuhul.

A hagymát az olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, őrölt borsót, sót, 

és az apróra vágott burgonyát is. 

Felöntjük 1 dl vízzel, 

majd fedő alatt tartalék lángon puhára pároljuk. (Én addig szoktam párolni fedő alatt, míg a krumpli magától szétesik, de épp csak annyira hogy már pürés, de még van benne bőven egész burgonya. Ez kb 30 perc), akkor nem kell burgonyanyomó hozzá.  Néha azért kevergessük meg, hogy le ne égjen. 

Amíg a burgonya megpuhul, a tésztát bő sós vízben megfőzzük a tasakon található leírás szerint. 

Ha a burgonya megpuhult a kifőtt, leszűrt tésztát hozzáadjuk és összekeverjük. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

2014.11.06 16:40

Zserbócsiga

Mióta Katánál diós hét, minden vágyam a zserbó, nálunk ez leginkább csak karácsonykor készül, nekem a kedvencem. Mivel karácsony még picit arrébb van ezért gondoltam elkészítjük csigába mi is. Ildikó volt, aki nemrég zserbó csigát készített, az ötlet tőle van. A tészta pedig a kakaós csigám tésztája. Itt ugyan csak sima csokoládét olvasztottam a tetejére. De legközelebb a zserbóm mázával fogom lecsurgatni. Így is telitalálat, de azért azzal a mázzal majdnem mintha igazi zserbót ennénk. Ebből az adagból kb 50 db csiga lett. De nem nagyok, hanem csak kisebbek. 

Hozzávalók:
50 dkg liszt, 3 dl tej, 5 dkg élesztő,10 dkg olvasztott vaj, 0,5 teáskanál só, 2 evőkanál cukor, 1 db tojás

A dagasztás alatt még további 10-15 dkg lisztet vesz fel a tészta. Ez lisztfüggő kinek mennyit.
Töltelékhez: 
33 dkg sárgabarack lekvár, 25 dkg darált dió, 15 dkg cukor

Tetejére:

10 dkg olvasztott csokoládé
Elkészítés:
1 dl langyos tejhez adunk hozzá 1 kávéskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, majd 10 perc alatt felfuttatjuk. Tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót, cukrot az olvasztott vajat, a tojást, majd a felfuttatott élesztőt, és a maradék tejet. Keverjük, össze majd kezdjük el jól összedolgozni, itt fokozatosan adagoljunk még hozzá annyi lisztet és addig dagasszuk, míg lágy tésztát kapunk.

 Tiszta konyharuhával letakarjuk és meleg helyre téve 40 percig kelesztjük a duplájára. 

A megkelt tésztát kétfelé osszuk. 

Az egyik tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjük a lekvár felével. 

 

A darált diót összekeverjük a cukorral, és ennek a felével megszórjuk a lekváros lapot. 

Szorosan feltekerjük 

és kb hüvelykujjnyi vastagságú szeletekre vágjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, 20 percig hagyjuk picit pihenni a tepsin, 

majd 180 fokon 10 perc alatt szép pirosra sütjük. 

Rácsra tesszük hűlni.

A másik tésztával ugyanígy járunk el. 

A csokoládét apróra vágjuk, 

gőz fölött felolvasszuk, 

majd lecsorgatjuk vele a csigákat. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

2014.11.03 10:54

Ki lesz a 2014-es év legnépszerűbb házhoz szállító étterme? – A Falatozz.hu keresi az ország legnépszerűbb házhoz szállító éttermeit. Az ételrendelő portál a megrendelők véleményre kíváncsi, az ő szavazataik alapján dől el, hogy kik kapják a megtisztelő címet és az azzal járó jutalmat.

 

                                    http://kiazevetterme.falatozz.hu/

 

ELŐSZÓ

Az ételrendelés rendkívül népszerű, és egyáltalán nem új keletű szolgáltatás hazánkban, ezidáig mégsem volt olyan megmérettetés, amely felállított volna egy szakmai rangsort a házhoz szállító éttermek között. Amíg az éttermek szolgáltatásai és minősége kapcsán számos verseny, ranglista és blogbejegyzés követi egymást, a házhoz szállításról lényegében egy szó sem esik, holott attól még, hogy nem egy idegen asztalra, hanem a sajátunkra kapjuk az ételt, ugyanúgy jogunkban áll tudni, hogy mire számíthatunk. Ennek érdekében találta ki a Falatozz.hu, hogy létrehozza Az év házhoz szállító étterme versenyt.

Ma Magyarországon virágzik a „take away” kultúra, ezért a kiszállító éttermek sokkal több figyelmet érdemelnek, mint amiben részesednek. Ahhoz képest, hogy csak arról cikkeznek a médiában, hogy melyik étterembe érdemes beülni, a Falatozz.hu történetében volt már olyan, hogy egy másik étterem hármas asztalához kérte valaki az ételt, de az ételrendelő portál kapott már rendelést patológiáról és ásatásról is. Gyakori az is, hogy különféle fitness termekbe hozatják a – bűntudattól ideiglenesen mentesült – nők a pizzát.

Tényekkel is alátámasztható, hogy az online ételrendelés gyorsabban növekszik és fejlődik, mint a klasszikus vendéglátás. Míg 2009-ben az e-kereskedelmi forgalom hazánkban kevesebb, mint 100 milliárd forint volt, amelynek 13%-át tette ki az internetes élelmiszervásárlás, 2013-ban már a több mint 200 milliárdos online forgalom 14%-át fedte le ez az ágazat, ami erőteljes növekedést, konkrétan duplázást jelent. Ezzel szemben a vendéglátóhelyek forgalma 2009-ben több mint 585 milliárd forint volt – a kereskedelmi szálláshelyek forgalmával együtt –, míg 2013-ban ez a szám alig több mint 655 milliárdra rúgott.

A VERSENYRŐL

A versenyre ingyenesen nevezhet minden Magyarországon működő, étel házhoz szállítással foglalkozó vendéglátó. Három kategóriában nevezhetnek 2014. október 21-től a kiazevetterme.hu weboldalon, illetve a Falatozz.hu Facebook oldalán (facebook.com/Etelrendeles).

A pályázókra is ezeken a felületeken szavazhatnak a felhasználók, mindenki több vendéglátóra is szavazhat, de csak egyszer. A szavazás egy hónapig tart, 2014. november 1-től 30-ig. A legtöbb szavazatot szerzett pályázó lesz az adott kategória díjazottja.

Nem csak az elismerés jár a legjobbaknak, a díjazottak jutalomban is részesülnek. Kategóriánként értékes és praktikus ajándékokat ajánlottak fel a verseny szervezői. A „Legjobb házhoz szállító étterem 2014” díj nyertese 100.000 Ft értékű Gastron vendéglátóipari csomagolóanyag utalvánnyal gazdagodik, amit tetszése szerint használhat fel pizzadobozra, műanyag ételtároló edényekre. Ebben a kategóriában a másik két kategóriában nevezett éttermek is automatikusan indulnak. A „Legjobb házhoz szállító pizzéria 2014” cím tulajdonosa szintén 100.000 Ft értékben kap konyhagép utalványt a Thermotechnika Kft. felajánlásával. Különdíjat is hirdetnek a versenyen, „A Falatozz.hu legjobb étterme 2014” díjat elnyerő vendéglátó 100.000 Ft értékű hirdetési csomaggal népszerűsítheti tovább a szolgáltatásait.

A szervezők szeretnének az idei versennyel hagyományt teremteni, és a megmérettetés népszerűsége esetén minden évben újra megszervezni azt.

ÉRDEKESSÉGEK

Pizzarendelés magyar módra

Az nem újdonság, hogy a pizza a házhoz szállítás aduásza. A Falatozz.hu adatbázisa szerint 2013-ban az ételrendelők 2/3-a legalább egyszer rendelt pizzát is, ugyanakkor évente átlagosan mindössze 4,6 pizzát eszünk meg fejenként. Ez a mennyiség elmarad az olaszoktól és az amerikaiaktól: az előbbiek havonta akár 20 pizzát is elfogyasztanak, az utóbbiak pedig éves szinten 3 milliárd pizzát pusztítanak el, ami a világ évi 5 milliárdos pizzarendeléséhez képest kiemelkedő teljesítmény. Épp a pizza népszerűsége miatt „Az Év házhoz-szállító étterme 2014” versenyen külön pizzéria kategóriában is hirdetnek egy nyertest.

A Falatozz.hu megrendelései alapján kijelenthető, hogy – ahol választható –, kétszer annyian kérik vastag tésztával a pizzájukat, mint vékonnyal. A magyarok 55%-a az ananászos-sonkás Hawaii pizzát szereti a legjobban. Utána következik a népszerűségi listán a Magyaros pizza, az általában szalámival vagy kolbásszal tuningolt, hagymás-paprikás verzió (26%), és a dobogóra még felfért a sima sonkás, azaz a Prosciutto is, a maga 14%-ával. A sonka-gomba-kukorica szentháromságot magába foglaló Songoku mindössze 5% népszerűségnek örvend a hazai ételrendelők körében.

Ami pedig a pizzafeltéteket illeti, Magyarországon nincsen nagy divatja a különlegességeknek, de azért itthon is elkezdtek terjedni az érdekesebb változatok. Számos helyen árulnak már nutellás pizzát, ami egyenesen divatossá vált az utóbbi időkben. A különféle népek étkezési kultúráit utánzó pizzák is elszaporodtak: ilyen az amerikai hamburgerhúsos és hasábburgonyás pizza, a mexikói taco pizza tortillával, illetve a kínai édes-savanyú csirkés, görög gyrosos vagy indiai currys változat. Nem beszélve a magyarosított, pacalos vagy marhapörköltös verziókról, amelyeket savanyú uborkával tetéznek a lelkes kifőzdék. A Falatozz.hu partneréttermeinek kínálatát böngészve további különcségeket is találhatunk, mint például a mandarinos, rumos vagy articsókás pizza, illetve a virslivel töltött pizzaszegély.

De mit rendelünk a pizzán kívül?

2013-ban a legnépszerűbb ételkategória a pizza után a gyros és a desszert volt, és csak ezek után következett a frissensült, majd a hamburger. Azt is megnéztük, hogy tavaly – a kategóriáktól függetlenül – összesítve mely ételeket rendelték a legtöbbször: toronymagasan a palacsinta nyert, majd utána következett a gyros tál, a dobogó harmadik fokát pedig a rántott sajt foglalta el. Ami a desszerteket illeti, az már kiderült, hogy az édesszájúak kosarába legtöbbször palacsinta kerül, de az adatbázisból kinyert toplista alapján a további kedvencek is kiderültek. A második legkedveltebb édes finomság a gesztenyepüré, a harmadik helyezett szinte fej-fej mellett a baklava és a somlói galuska, a mákos guba pedig lecsúszott a dobogóról, és csak utána jön a sorban a gofri és a tiramisu. A Falatozz.hu felméréséből az is kiderül, hogy a magyaros(ított) ételeket részesítjük előnyben, hiába óriási a kínálat. A bolognai sertésbordából például 1,6-szor többet rendeltünk az elmúlt évben, mint a bolognai spagetti klasszikus formájából.

Szórakoztató esetek

A portál négyéves fennállása alatt jócskán születtek meglepő vagy vicces megrendelések, megannyi mulatságos percet okozva a diszpécsereknek: például amikor egyszerre kértek egy Pizza Lófingatót és egy Pizza Szex Utánt, vagy az a speciális kérés érkezett, hogy a futár rajzoljon egy MókusGyíkMadarat a pizzadobozra. Az is mosolyra fakasztó volt, amikor a megrendelő elszontyolodott, hogy egy eleve megrakott Csülkös pizzára nem kérhet pluszban még 12 darab feltétet. De arra a férfira sem lehet haragudni, aki a szerelmesek napján egy hotelszobába rendelt, de majdnem meghiúsult a kiszállítás amiatt, hogy sokáig nem vette fel a telefont, végül visszahívott minket, és bűnbánó hangon kijelentette, hogy azért nem vette fel, mert „Valentin-napi teendői akadtak”.

A legmókásabb rendelésfelvételt azonban egy tévedés szülte. A Falatozz.hu diszpécsere leadott egy rendelést egy pizzériának, amit egy bizonyos Józsi vett fel, és nagyon értetlenkedett, de új pincérek szoktak ilyet, úgyhogy ellentmondást nem tűrő hangon mondta neki, hogy csak írja fel, hogy kinek mit kell vinni. Két óra múlva csalódottan hívta a megrendelő az ételrendelő számát, hogy még nem érkezett meg a futár, sőt az étterem sem tud a rendelésről. Amikor a feldúlt diszpécser elégtételért visszahívta az éttermet, kiderült, hogy korábban elütötte a számot, és egy rádióstúdiót hívott fel a pizzéria helyett, méghozzá élő műsorfelvétel közben. Kiderült, hogy Józsi a bemondó, és nem szokott nagyon ellenkezni, konfliktuskerülő jellem, úgyhogy ő tisztességgel leírta, amit bediktáltak neki, bár  furcsállta, hogy szám helyett pizzát kérnek.

                                                https://falatozz.hu/

2014.11.02 11:25

Túrógombóc

Nagyon régen kaptam így a túrógombóc receptjét. És valahogy sosem variáltam át, így finom, nem tömör, hanem puha gombócok lesznek. Mivel többször készítek, házi tejtermékeket van, hogy a saját készítésű túróból készítem, itt csak annyi a változás, hogy amikor feljönnek, a víz tetejére azonnal kiveszem a gombócokat, mert sokkal lágyabb lesz. Ugyan itt nem 50 dkg túróból készül, de ez a mennyiség is elfogy, sőt néha még fogyna több is, ha lenne. Nálunk tejföllel locsolják meg és erre még fahéjas porcukrot szórnak a gyerekeim.

Hozzávalók:

75 dkg túró, 4 db tojás, csipet só, 14 dkg búzadara, 10 dkg zsemlemorzsa, 2 evőkanál olaj

Elkészítés:

A túrót áttörjük, 

hozzákeverjük a búzadarát, 

tojást, picit megsózzuk, 

összekeverjük, majd 1 óra hosszat pihentetjük.

Ha letelt a pihentetési idő, vízbe mártott kézzel kis gombócokat formálunk belőle,

 és enyhén sózott bő forrásban lévő vízbe főzzük, 

lassú tűzön, míg a gombócok a víz felszínére jönnek. (kb 5 perc)

Közben az olajban a zsemlemorzsát 

aranysárgára pirítjuk.

 A megfőtt gombócokat szűrőkanállal kiszedjük a vízből, jól lecsöpögtetjük és a pirított zsemlemorzsába forgatjuk.

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

2014.10.30 11:41

Sós kifli 2

Van már egy sós kifli a blogon, annyi változtatás történt most, hogy kevesebb liszthez került ugyanaz a mennyiség mindenből és kimaradt a tojás belőle. A mennyiséget dupláztam és nem készült belőle annyi kifli, mint a másikból. Illetve kaptam egy tippet, hogy így tekerjem fel, ahogy a sima kiflit is. Ebből a mennyiségből 12 db kifli lesz.

Hozzávalók:

90 dkg liszt, 5 dkg élesztő, 5 dl langyos tej, 1 kávéskanál cukor, 1 teáskanál só, 10 dkg vaj

Díszítéshez:

durva szemű só, köménymag, 2 evőkanál tej

Elkészítés:

1 dl tejben az élesztőt elmorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot és 10 perc alatt felfuttatjuk. 

Egy tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót, olvasztott vajat, a felfuttatott élesztőt és a maradék tejet.

Jól összegyúrjuk, dagasszuk. Addig dagasszuk, amíg össze nem áll, és jó laza tésztát kapunk. 

Konyharuhával letakarva meleg helyre téve 1 órán át a duplájára kelesztjük.

Ha megkelt 12 egyenlő részre osztjuk, kigömbölyítjük. (nekem 130 g-osak lettek)

Lisztezett deszkán egyenként 35-40cm*20 cm-es ovális lapokká nyújtjuk, 

és feltekerjük, 

úgy hogy tekerés közben a két szélét kissé kifelé húzzuk a tenyerünkkel. 

Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, tetejét langyos tejjel megkenjük, nagyobb szemű sóval és köménymaggal megszórjuk. 

30 percig kelesztjük. (a sót és a köménymagot akár elhagyhatjuk) 

180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt szép pirosra sütjük. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

2014.10.29 15:41

Bounty szelet

Ezt a süti receptet nagyon régen kaptam egy barátomtól. Olyan az íze, mint a bounty csokoládénak csak ez sütemény. Egyetlen baja van a sütinek, hogy csak másnap lehet szeletelni, kell egy pici idő, míg a máz megszárad. De nagy előnye, hogy több napig eláll a sütemény. Most vettem észre, hogy még nem töltöttem fel a blogra, pedig már régen lefotóztam, ahogy készült, de pár társával együtt eltűnt egy mappában. (mondjuk kell még fotózzam, itt kezdtem a blogolást)

Hozzávalók:

Tésztához:

50 dkg liszt, 20 dkg vaj, 1 db tojás, 1 csomag sütőpor, 3 evőkanál kakaó, 20 dkg cukor, 2-3 evőkanál tej

A tészta teteére:

5 evőkanál baracklekvár

Töltelékhez:

6 db tojásfehérje, 6 evőkanál víz, 25 dkg cukor, 20 dkg kókuszreszelék

Mázhoz:

4 db tojássárgája, 1 csomag vaníliás cukor, 20 dkg porcukor

Elkészítés:

A lisztben elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a tojást, átszitált sütőport, cukrot, kakaót és összegyúrjuk. Ha kell, egy kevés tejet adhatunk hozzá, hogy összeálljon. (Ez nem feltétlen kell hozzá, csak ha nem áll össze). 

A tepsit kivajazzuk és megszórjuk liszttel. 

A tésztát elfelezzük, egyiket kinyújtjuk 

és kibélelünk vele egy tepsit. 

Ezt a lapot megkenjük a lekvárral. 

Majd erre kenjük a tölteléket.

A töltelékhez a tojásfehérjét 6 evőkanál vízzel és a cukorral gőz fölött felverjük. 

Ha felvertük a kókuszreszeléket belekeverjük, 

és ezt a lekvárra kenjük egyenletesen. 

Majd betakarjuk a másik kinyújtott lappal. 

Egy villával megszurkáljuk 

és 180 fokra előmelegített sütőben kb 20 perc alatt megsütjük.

Míg sül, elkészítjük a mázat. A tojás sárgákat a vaníliás cukrot, és a porcukrot jól kikeverjük, 

és ezt a sütőből kivett még meleg tésztára kenjük egyenletesen.

Másnap, száradás után szeleteljük fel. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

2014.10.29 10:53

Tökös tócsi

Számtalan néven ismert burgonyából, a tócsni, lapcsánka, harula és sorolhatnánk tovább.

Ma tökös ebéd lesz nálunk tócsi is tökösen készült. Hát azt kell, mondjam ne ma készült először. Csak azt remélem, marad ebédre a leves után, mert nem gondoltam volna, de még a tököt nem túl szerető gyermekem is falja. Készítettünk mellé, némi snidlinges tejfölt is. Sült tök lesz a leves után, mivel azt nem eszi meg a 4-ből 2 gyerekem ezért a tökös tócsi. Persze kellett hozzá Katafakanala oldal tökös felhívása is. 

Hozzávalók:

30 dkg tök, 60 dkg burgonya, ½ vöröshagyma (egy közepes hagyma fele), 10 dkg finomliszt, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 db tojás, ízlés szerint só, őrölt fekete bors

Elkészítés:

A burgonyákat és a tököt meghámozzuk, megmossuk, 

majd a reszelő kisebbik lukú felén lereszeljük. Egy tálba összekeverjük őket. 

Hozzáadjuk a tojást, a lereszelt hagymát, a sót, a borsot, 

a lisztet 

az áttört fokhagymát és jól összekeverjük.

Bő, forró olajba kanállal lepényeket teszünk, 

majd mind a két oldalát megsütjük. 

Papírtörlőn kissé leitatjuk róla az olajat. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

2014.10.28 15:57

Grízes tészta

Ez egy gyors, kedvenc, igazi menzás ebéd. Nálunk mikor gyerek voltam sokszor volt, az én gyerekeim is nagyon szeretik. Ki cukorral, ki lekvárral, de van aki uborkával szereti.

Adós vagyok ezzel a recepttel, mert elfelejtettem feltölteni mikor sikerült lefotózni. Mindig azt hiszem, hogy ami egyszerűbb az nem okozhat gondot. De ez is olyan recept, ami sokaknak gondot okoz, a gríz összecsomósodik. Így itt van, ahogy én készítem, nekem még így készítve nem csomósodott össze.

Hozzávalók:

35 dkg tészta, 120 g búzadara, 180 ml meleg víz, 1 evőkanál olaj, csipet só

Elkészítés:

A tésztát a csipet sóval feltesszük főzni. Ahogy a leírás a tésztán úgy főzzük meg azt.

Amíg ez fő addig a darát is elkészítjük.

Az olajon megpirítjuk a búzadarát, állandó kevergetés mellett, 

mert az elején lassan, de aztán ha elindul, hamar pirul, és gyorsan le is tud égni. 

Ha megpirult, hozzáadjuk a meleg vizet,

elkeverjük, (egyrészt vigyázzunk, a kicsapódó gőzzel, mert forró, másrészt ne ijedjünk meg egybe fog állni a gríz, de ahogy keverjük, jó lesz az) 

és addig pároljuk kis lángon, míg a víz elpárolog belőle, a dara megpuhul. Ez csak 1-2 perc. Levesszük a tűzről.

A kifőtt tésztát hozzáöntjük 

és elkeverjük.

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

2014.10.26 14:28

Holland mézeskalács sütemény

Ezt a süteményt a párom hozta és kérte süssek ilyet. Mivel ő kamionnal jár 2 hétig, éjjel kel, és reggelizni későn van ideje, a kávé mellé szeret ilyesmi süteményt enni. Az a neve Ontbijtkoek, Holländischer Frühstückskuchen. A receptet itt találtam, ők leginkább reggelire eszik vajjalEzt el lehet készíteni, lassan ha valaki karácsonyra szánná. (én ismételek a héten, mert valami eszméletlenül finom. Hetekig eláll és minél tovább áll, annál finomabb. Mondanám, hogy a fűszereket ki lehet váltani akár mézeskalács keverékkel, de szerintem, ha nem váltjuk, ki hanem beletesszük, amit a recept ír, sokkal finomabb, intenzívebb mézeskalács süteményt kapunk. A melaszt a „T” betűs multinál vettem párszáz ft-ér, és szerintem ezt is megéri beletenni, mert van egy enyhén kesernyés íze, ami nagyon passzol a süteményhez. Elkészíteni kb 5 perc plusz a sütés.

Hozzávalók:

375 g liszt, 9 g szódabikarbóna, ½ teáskanál őrölt fahéj, ½ teáskanál őrölt kardamom, ½ teáskanál őrölt koriander, ½ teáskanál őrölt gyömbér, ½ teáskanál szegfűszeg, 1 csipet só, 100 g nádcukor, 75 g méz, 75 g melasz (ha nincs melasz, akkor mézzel helyettesíthetjük), 200 ml tej

Elkészítés:

A mézet és a melaszt egy tálban tűz fölött megmelegítjük, (épp csak ½-1 perc, amíg folyós lesz.)

 A liszthez adjuk a szódabikarbónát, sót, 

hozzáadjuk a cukrot,

és az összes fűszert, 

majd elkeverjük. 

Ehhez adjuk a felmelegített mézes keveréket 

és hozzáöntjük a tejet is,

 majd összekeverjük.

Ezt vajjal kikent és lisztezett 

formába öntjük, 

150 fokra előmelegített sütőben 60 perc alatt készre sütjük.

Rácsra tesszük kihűlni.

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 

2014.10.23 11:01

Burgonyapogácsa

Ha bablevest készítek, biztosan ezt sütöm mellé. Az egész család kedvence, el se tudják képzelni nélküle a levest a gyerekeim és a párom. Mivel a bableves is nagyobb adag, ami két napra készül, ebből se szoktam keveset készíteni, viszont mára elfelezem a tésztát mikor kész és csak az egyik felét sütöm ki egyszerre, a másik felét a hűtőben lefóliázva tárolom másnapig mikor is inkább frissen kisütöm.

Hozzávalók:

130 dkg burgonya, 1 db tojás, 35 dkg liszt, só

(most lemértem, de hát ugye a burgonyák nem egyforma méretűek és az sem biztos, hogy ugyanaz a fajta, nem egyformán működnek, így a liszt az lehet picit több vagy kevesebb a mennyiség. Így érdemes apránként adagolni, addig, amíg jól gyúrható lesz, össze nem áll. 

Kisütéshez: olaj

Elkészítés:

A burgonyákat héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és burgonyanyomón áttörjük. Kiterítjük egy deszkán, hogy meghűljön.

Ha kihűlt megsózzuk, egy kupacba összetesszük közepébe mélyedést készítünk és hozzáadjuk a tojást. (itt jegyezném meg, van, hogy több burgonyából készítem, akkor is csak 1 tojást szoktam hozzátenni.) 

hozzáadagoljuk apránként a lisztet addig amíg össze nem áll.

A deszkát belisztezzük, ujjnyi vastagra nyújtjuk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (én 7 cm átmérőjűvel szoktam)

Végül forró olajban aranyszínűre sütjük őket. 

Ha az egyik oldala már megsült egy villa segítségével átfordítjuk, 

majd kiszedjük papírtörlőre, az olajat kissé leitatjuk róla. 

Kedves látogató. Az oldalon reklámok találhatók, mert elértünk egy akkora adatforgalmat, ami már nem ingyenes, és ezen reklámok bevételéből tudjuk a weboldalt fenntartani, fizetni a tárhelyért. Köszönjük szépen. 
Tételek: 41 - 50 ból 293
<< 3 | 4 | 5 | 6 | 7 >>

Blog

2016.04.29 17:53
Túrós pite A túrós pite recept nálam kérésre íródott, valahogy eddig pitében csak a mákos és almás létezett nálunk. Így a mákos pite tésztája kombinálva lett a kedvenc túrótöltelékemmel és lett ez az elképesztően finom sütemény, nem is tudom eddig miért nem gondoltam rá. Egy biztos folyamatos...
2016.03.21 15:04
Békebeli sós kifli Apukám találta a receptet Viki konyháján, ő keresi régi gyerekkori kiflijét. Bár még ez sem teljesen ugyanaz, de ez már hasonlít nem csak kinézetre, de ízben is közel van hozzá. 1-2 mozzanatot én máshogy készítettem így is írom le. Ebből az adagból 16 db kifli lesz így akár le is...
2016.01.03 14:26
Mézes krémes (mézes zserbó) Elég sokféle verzió létezik ebből is, ahány ház annyi szokás. Van, aki kakaós krémet tesz bele, van, aki lekvárt is, én így kaptam anno egy nagyitól a receptet, nem változtattam rajta mi így szeretjük, egyszerű és nagyon finom. Régen mézes krémesnek hívták, ma már mézes...
2015.12.20 17:55
Jelentem a tortáim csak és kizárólag a család számára készültek. A fotók azért csak ötletért, illetve hogy megmutassam, ha nekem megy cukrász és egyéb végzetség nélkül, akkor másnak is menni fog. 
2015.12.20 16:30
Töltött káposzta (savanyú káposztából) (Káposztás húsgombóc) Az enyémet akár káposztás húsgombócnak is hívhatnánk, mert ennél az ételnél nem szoktunk bíbelődni a töltéssel, de ha kaptok a boltban savanyú káposzta levelet, akkor abba lehet tölteni a húsgombócokat és máris töltött káposzta kinézete...
2015.11.18 18:37
Rizsgolyó, arancini Ez egy maradékmentő recept nálam. Néha akad, hogy marad a rizsből, néha hogy nem is kevés, ilyenkor nagyon jól jön az olasz konyha egyszerű finomsága. El lehet készíteni friss rizsből is, de szinte mindenhol azt ajánlják, hogy mielőtt golyóvá formáznánk, pár órát hűsöljön a...
2015.10.24 11:42
Meggyes pite tekercs Anyukám mutatta a süteményt, mikor kijöttünk Németországba akkor sütötte. Én annyit változtattam rajta, hogy eredetileg csak meggy és pici cukor kerül a pite tésztára, én ez alá tettem pluszba kevés meggyszószt, így nekem jobban ízlett. A meggyszósz akár kevés vanília puding is...
2015.10.22 14:28
Baconos makaróni torta A recept egy német újságból való, magam fordítottam, mert megfogott nagyon, illetve volt, amit, picit máshogy és más hozzávalóval készítettem, mert úgy jobban tetszett. Szinte minden jöhet a családnak, ami baconos vagy tészta. A nagyobbik fiam nem túl gomba barát, de még neki...
2015.10.15 15:13
Nutellás kukacok Amikor Domim meglátta ezt a fotót a neten azt hallgattam a pénteki közös reggelire csináljak ilyet az oviba, de előbb meg kell, neki kóstolnia szóval vele kezdjek. Az ötlet nagyon tetszett, hisz melyik gyerek ne esne neki azonnal, mint egy mesefigura, ráadásul édes, és finom is....
2015.10.09 16:19
Vadas burgonyagombóccal Az egyik kedvenc ételem. Imádom burgonyagombóccal, de ha nincs kedvem még azt is készíteni, akkor, mint a menzán anno tésztával is szeretem. Van, aki zsemlegombócot készít mellé, nálunk az nem kedvenc így én nem azzal készítem. Van, amikor úgy gyorsítok a folyamaton, hogy...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Kedvenceink:

 
Logó
Tematikus linkgyűjtemény és linkkatalógus

 

 Legjobb receptes blogok

 

 

 


 

 

 

Szerzői Jogvédelem

Ezen az oldalon közzétett saját készítésű fényképek nyilvános felhasználása tilos. Ezen fényképek kizárólagos felhasználási joga és az oldalon közzétett szöveges tartalom az én tulajdonom, újraközlésük szigorúan tilos, vagy az oldalamra mutató linkkel lehetséges. A másoktól hozott receptek a linkben elérhető oldalak tulajdonát képezik.